Duna tv műsora

Duna tv 1992-ben kezdte meg a működését. Innentől kezdve folyamatos fellendülésen eset át. Kezdetekben csak nappal volt a sugárzás, majd 24 órában fogható volt ezután nemzeti főadóvá vált. A Duna tv műsorai legfőképpen a határon belül és külföldön élő magyarok informálása és szórakoztatása a fő célja.

Duna tv műsorai a kultúránk megőrzéséről, műveltségek fejlesztése érdekében oktató és képzési sorozat vetítése szolgálnak.

Továbbá foglalkozik a hátrányos helyzetű emberekkel, az ifjúsággal és a gyerekekkel. Ezen felül népszerűsíti az egészséges életmódot, a környezetvédelmet és a hívő nézőket is kielégíti egyházi, azaz hitéleti vetítéseket ad nekünk. A hírműsorok közvetítése természetes a nap minden szakában.  Az interneten azonnal tájékozódhatunk a Duna tv műsorairól, ami kényelmesebb, mintha az újságban keresgetnénk. Fantasztikus filmeket ad nekünk ez az adó minden műfajban, mint például vígjáték, dráma, romantikus. Itt a lottósorsolást is követhetjük, figyelhetjük és nyomon követhetjük a szerencsénket.

Sorozatokban is bővelkedik az adó válogathatunk magyar, török, francia vagy kisebbségi felvételek közt.

Idős korosztályra is gondoltak, akik nem a mai slágereket hallgatják, hanem a régi dalokat. Ezeket kérhetik is, mert ez egy kívánságműsor és a nézők levelei alapján mutatják be nekünk a nótát, mivel jó ebédhez is szóljon a nóta, de az esti órákban is hallgathatjuk. Vetélkedőkben a legismertebb a Honfoglaló, ami elég magasra emelte a nézettséget. Fiatalok kötelező olvasmányait is vetítik, amit könnyű megnézni, de ez nem menti fel őket a könyv elolvasása alól.